Búvópatak
Ha valamely belső állapot az emberben nem tudatosul,
helyzete a külső szemlélő számára sorsszerűnek tűnik.
Fernando Botero
Menj békével! Útjaink nem keresztezik, és nem szegélyezik egymás. Olyan voltál, mint kacagó búvópatak, hegy gyomrából fel-feltörő.
Be szeretnék újra egy igazi búvópatakot látni! Mintha a hegyben a lelkünk folyója folyna, kavicsos alagutakon.
Be szeretem a nevetésed! Te tudtál olyan érzést kelteni bennem, hogy melletted mindenre képes vagyok. A hegy is elhordható - nincs lehetetlen. Ha valami szükséges az életünkben, megkapjuk. A kérés is sokszor kéretlennek tűnik.
A lélek hancúrozik. Psyché vár - valamely másik síkon hallatja felhőtlen kacagását, mely lehengerül itteni oldalon az élet sáros bugyraiba, akár ócskavas, mely fölöslegessé vált. Minek régi terheket cipelni? Vállalt, megunt kötelezettségek.
Jó lenne szabadon szárnyalni - a lélek határai láthatatlanok. Psyché időnként nevet a felhők peremén, s kisüt a csengő hangra a nap.
Megered a lélek sötét vízfolyása - kifolyik, mint áradat, ami korábban benn rekedt. Búvópatakként áttöri a sziklát - felszínre tör.
Mindenki járja a maga útját. Nevessen, kivel nevetnie kell. A másik síkon a lélek hozzá csatlakozik.
Mit tegyek, hogy lelkem szabadon lélegezzen? Milyen kár, hogy természetéből fakadóan a szerelem sohasem egyformán fakadó, s ritkán kölcsönös.
A lélek bugyraiból minden logikát meghazudtolóan feltörő érzések, emlékek, feldolgozatlan élmények. Mint búvópatak a hegy gyomrában, úgy csobognak, nevetnek halkan, tompítottan régvoltnak hitt dolgaink lelkünk mélyén. Meglapulva, halkan nevetve. Mint búvópatak, kacagnak csendes csobbanással a vizek, a rejtett, hegy gyomrát átjáró vízfolyások. Látni nem lehet őket. Hallatják csobogásuk. Csend van. Majd egy évezredben az átlyuggatott hegy beomlik - hatalmas, puszta kútbarlang tárul fel a búvópatak nyomán.
Kút - melyből meríteni lehetne -, de vize nincs. Hatalmas medence, mely a hegy helyén tetőtlen barlangként tátong.
Úgy tárul fel életed legharmonikusabbnak megélt szakaszában lelked búvópatak-kacagása. Psyché játszik velünk. Kifog rajtunk, s ártatlanul nevet. Nem vezethetjük el, nem csapolhatjuk le a lélek rejtett vízfolyásait. Megbújnak boldogság-zugokban, idill-boltozatokban, s időnként nevetést hallunk. Bújócskát játszik velünk Psyché.
Néha ki-kinevet. Ha ránk omlik lélek-hegyünk, feltárul, mint puszta nagy medence, havasi vadvirágokkal tarkított lelkünk mélysége.
Sötét alagútjaiban víz-mosta élményeket le-letett. Otthagyott, ott felejtett. Leülepedett élet-kavicsok. Hordalék, szilánk, néha hasít. Egy ismerősöm mesélte: életre kelt egy olvasmányélmény szálkahasítása nyomán tizenhatéves énje - aki először élt meg felnőtt-szerelmet. S a feltoluló emlék lélegzet-elakasztón, lélegzet-apasztón fojtogatott, fájt.
Miért e penitencia? Miért ez az önként vállalt szenvedés? Miért ez az önkínzó golgota? Fájdalmak tanulóútja. Örök peregrináció.
Régmúlt emlék - céltalan. Hova lett az akkori kedves? Lelke mélyére szorított régmúlt szerelem? Veszélyes játék lélek-salakot felkavarni.
Nincs nyugalom - csak lélek-dermedés, lélek-befagyasztás. Mely céltalan, mert az érzések élesen feltámadnak többszöri reinkarnációban is.
Lelki szennyesünk tisztítása folyik többedik élet-közegben. Nem tudjuk, a lélek milyen játékot kíván játszani. Psyché szeretni akar, felhőtlen játékát játssza, megbújik a hegy gyomrában, s nevetése felejthetetlen.
Embereknek tulajdonítunk tulajdonságokat, melyekkel azok nem - vagy már rég nem - rendelkeznek. Bármit is gondolsz, cselekedetein keresztül nem ítélhető meg az ember. Minden cselekedet csak annyit ér, amennyi jelentőséget tulajdonítunk neki. A lélek kötetlen, szabad minden valós vagy vélt, azaz neki tulajdonított cselekedettől.
A lélek önmagáért való - nem függ mások megítélésétől.
Psyché játszik velem. Nagy sebességgel vezeti tollam - vallani, belátni, felismerni.
Ki az, aki a lélek másik felének szerepében tetszeleg? Aki pajkosan kinevet? Aki magáénak követeli a figyelmet?
Pajkos-halk búvópatak. Csengő nevetésként hegy gyomrában tompított, óvatosan kopogó, néha kotnyeles. Hova visz vized? Messze a Léthe folyó. A révész mindig a parton ül. Ladikja üres. Jó a halál-halk feledés, de Psyché a csöndbe belenevet.
2008. június 13.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
