A juhosgazdák bölcsessége
„Pénz abból fakad,
ha helyesen cselekszünk.”
Mike Phillips
A lélek értékei mindennél fontosabbak. Az önkifejezés, hogy a lelki békét valamilyen létállapot révén megtaláld. Mert különben csak sodródsz, nem kormányozhatod az életed.
Gondok fel-felbukkannak, csak nem szegénységre programoztak? Mert ami a gazdagság része, arra nincs szemem. Állítólag, aki az akar lenni, annak úgy is kell élnie, mint egy gazdag embernek.
Hiszen én még nem is láttam gazdag emberek lakását! Tényleg, ki volt a leggazdagabb, akinek az otthonát láthattam?
Az enyém volt valamikor Bécsben. Az innsbrucki parasztgazda koromban is egymagam laktam nagy, favázas, többemeletes házam.
Azt tartsuk szem előtt, amerre haladunk. Onnan kell élnem az életet: életem legszebb partjai felől. Üzenethozás. Régi tanítvány sorai: „Nincs hézag a teremtés oldalain, firkálni kár.” Ma már nem akar írni, jogásznak tanul. Gazdag akar lenni. Megvan rá a képessége és a felhajtó erő. Ő még soha nem volt gazdag. De istenarcát felfedi.
Aki odaátról jön, magán viseli a királyság jegyeit.
Mennyi energia szabadul fel, ha az embert nem kényszerítik formák! Ha az életet kedvére élheti. Boldog lehet egy juhász - állandóan szemmel tart egy nyájat. A juhászok - legalábbis a juhosgazdák, akik a magukét legeltették - igen meg tudtak gazdagodni.
Kritikusnak szánt régen a magyartanárom. - A kritikus szárnyaszegett író.
Fordítónak a nyelvtanáraim. - A fordító gátolt költő.
Főiskolai tanárnak a mentorom. - Az tanítson, aki nem mer élni.
Holott csak érzékeny, nyitott szemű, nyitott fülű gyermek voltam.
Meddig élek még mások kedvére?
Lusta vagyok a magam útját járni? Néha megkérdik: van-e írásom? Nincs-nincs. Nem írtam mostanában. Beteg voltam, fáradt voltam a sok elfoglaltságtól. Meddig akarok még ópiumfüggönyt a szemem elé?
Meddig akarok még árnyművész lenni?
Újságírónak nem küldött senki, sőt inkább tiltott. Firkász-lét! Magam választottam, meg akartam tanulni írni. Interjúkat készítettem művészekkel - próbáltam kifürkészni a titkaikat -, s egyik-másikat csöndben le is néztem, sajnáltam. Lenéztem, mert kevésnek találtam. Sajnáltam, mint annak idején Beethovent, aki szenvedések árán csiszolta művészetét.
Közben volt egy-két nagy művész, akihez hozzáfértem. Elismertem Frankl Pétert - akinek „volt, mire szerénynek lennie”. Produktivitása s nagy mozgástere folytán egy Simon Veronikát. Vagy tiszteltem ugráló intellektualitásét Christl Grellert. A szellemi manővereit.
De újságíró létemnek meghatározott célja volt. Addig írok másokról, amíg rólam nem írnak. Megtörtént. Abba is hagytam az újságírást.
Nagyapám is újságíró volt - csak közvetett forrásból ismeretem az életét. Íróként kevés elismerésben volt része -
Egy művész ne politizáljon, bármennyire hiányzik számára az értő figyelem.
Nem vagyok megalkuvó, de teljes életre vágyom. Meg is kapom az egyik oldalon - megszorításokkal a másikon. Végül is igaza volt az öregasszonynak, aki eljött odaátról megmondani, hogy ami kell, meglesz, többre ne is vágyjunk.
A hiány a tökély kovácsa.
2008. június 6.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
