A könyvecske adatbázis, mely első kézbevételekor több mint megdöbbentett. 1979-ben kaptak a szüleim telefont, ekkor még Marosvásárhelyen éltem. Ez az új telefonkönyv nagyjából ugyanazokat a neveket tartalmazza. Hogy hogyan néz ki a jelenlegi marosvásárhelyi telefonkönyv névsora, azt bárki elképzelheti egy városról, melynek a nyolcvanas évekbeli 40 százalékos román lakossága ma már a 70 százalék felé közelít. A kisebbségbe került magyarság pedig erőteljesen elöregedik.

Egy szatmári ismerősöm elfogultság nélkül mondta a címtárról: erre is csak a marosvásárhelyiek képesek. Nem tudok valóban más erdélyi városról, mely hasonló kiadványt jelentetett volna meg. A gyergyóiaké most készül. És készül az összes elszármazott erdélyit felölelő kiadvány is.

Lapozom a könyvet.

Régi, számomra bizalmasan hangzó vásárhelyi nevek tömkelege: Ágoston, Bálint, Birtalan (a szövegszerkesztő javítóprogramja nem ismeri fel ezt a szép régi székely keresztnevet), Fülöp, György, István, László, Lázár, Lőrincz, Lukács, Magda, Mát(h)é, Márton, Mihály, Miklós, Orbán, Pál(l), Péter, Sándor, Tamás, Zsigmond - a székely és mezőségi névadási mintára keresztnévből képzett családnevek viszonylag ritkák Magyarországon.

Jópár foglalkozásnév, mely hajdan kézműves, polgári származásra utalt: Borbély, Csizmadia, Fazakas, Kádár, Kerekes, Kovács, Lakatos, Major, Mészáros, Molnár, Ötvös, Pap, Sütő, Szabó (ebből közel két oldal), Szakács, Szánthó, Szőcs, Takács, Tőkés, Varga - Vásárhelyen a hajdani céhek mestereinek sok a leszármazottja. Kézügyességüket sokan képzőművészként kamatoztatják. A hajdani céhvilág emlékét őrzik a vásárhelyi vár bástyanevei: a mészárosok, szabók, vargák, szűcsök-lakatosok és kádárok bástyája.

Majd a „György fia” > Győrffy  nemesi családnévképzés mintájára megtalálható az Antalffy, Gálffy és Gálfi, Jakabffy, Pálffy, Péterffy, Szövérffy név. Ugyancsak hajdani nemesi családnév-képzés mintájára jöttek létre a birtok helyéből a következő nevek: 'gyergyói birtokú család' neve lesz Gyergyay; hasonló a Murvay, Siklódy. Esetleg csak a származási helyre utaló név a Fogarasi, Iszlai, Kibédi, Kovásznai, Marosi, Marosszéki, Parajdi, Rettegi, Szatmári, Tordai, Tömösvári, Tövissy - utóbbiak mind erdélyi helységnevekből keletkeztek. Megtalálható a régi nemesi családnév is, a Zrínyi, sőt egykori híres hadvezér-költőnk, Zrínyi Miklós nevét is viseli két személy. Hasonlóan helységnévből keletkezett a Patakfalvi, Réti vagy a csodálatos, Magyarországon ismeretlen Berekméri név. És helyiségnévből jött létre az Udvar, valamint a Várbeli.

Aztán a ragadványnévből keletkezett családnevek sorakoznak: a külső emberi tulajdonságra utaló Kiss, Magos, Nagy (Nagyból, mint minden telefonkönyven, itt is közel három oldal), Balogh, Kemény, Sántha, Vass, Veress; belső tulajdonságot jelöl a Sima, Vigh név; állatnévből keletkezett ragadványnév a Farkas, Sátán, Sólyom. Ide sorolnám az Embert is... Majd egy szép régi, immár elavult szavunkat megőrző Kölönte családnév, melynek jelentése 'apró hal, melyet visszadobnak a fogás után'.

Cseh, Horváth, Német, Oláh, Oltyán, Rácz, Román, Szász, Székely, Tóth, Török - egy többségében idegen nép lakta területről magyar ajkú lakosok közé költözött személy ragadványneve vagy megkülönbözető neve ez. Például oláhlakta területről magyar vidékre költöző személy neve lett az Oláh, függetlenül az illető valódi nemzetiségi hovatartozásától. Ez a ragadványnévképzés ma is él: Magyarországon „szlovák” a felvidéki magyar, „román” az erdélyi magyar, „ukrán” a kárpátaljai magyar. Azt még nem hallottam, hogy „osztrák” lenne az őrségi, burgenlandi magyar, igaz, azok nemigen igyekeznek az anyaországba…

Valóban idegen hangázású nevek: Dragomán, Giacomuzzi (Vásárhelyre sok olasz építőmester érkezett), Man, Nágó, Nuridsány, Nyáguly, Prodá, Vákár, Zárug, melyeknek eredetét nyelvtörténetileg nem kutatom, hiszen a nemzetiségi hovatartozás ma már vállalás kérdése…

Gyakori és régi vásárhelyi név a Ritz, mely egy hajdani fürdő, ma már csak kerthelyiség neve.

A másik gondolat, ami eszembe jutott a családnevekről a címtár forgatásakor: Vásárhelynek nagyon szépek a régi temetői. (Talán készül róluk is majd képeskönyv.) Különösen a római katolikusban láthatók gyönyörű, művészi igénnyel megformált szobrok. Közvetlenül a bejárat után jobb kéz felől látható a Vitális, valamint a Gajzágó és Gündisch család sírja. A sírok fölött ember nagyságúnál nagyobb szoborcsoport: egy asszonyalak kenyeret nyújt egy másik asszonynak, aki csecsemőjét magához öleli. A katolikusok által hirdetett adakozás és jótétemény - szoborba faragva. Sok más, gyerekkoromban emlékezetembe ivódott, sírkövére vésett név köszön vissza ebben a címtárban.

Az itt felsorakoztatott személyek javarészt Magyarországra vándoroltak, de sokan a szélrózsa minden irányába kirajzottak Vásárhelyről, nem meglepő, hogy családnevük a zsidó temetőben is fellelhető: a Grünfeldek, Metzek, Steinmetzek, Goldenbergek Izraelig, New Yorkig, Ausztráliáig meg sem álltak. És benne vannak a szászok is: Knobloch, Kreps, Sach, Steger, Seidler, Schuller. Ok többnyire Németországba emigráltak. Sok vásárhelyi él Kanadában, Svédországban, de akad finnországi cím is. Jó néhány román családnév is szerepel váltakozva magyarországi, ausztriai vagy németországi illetőséggel: Albu, Olteanu, Pop, Timaru, Tirnován.

Érdemes a foglalkozásokat is megvizsgálni: ha a diplomásokat nézzük, talán legtöbb közöttük az olyan felsofokú végzettségű, amilyen egyetem, főiskola Vásárhelyen van: tehát orvos, gyógyszerész, fogorvos, színész, pedagógus, de van közöttük szép számmal tanár, lelkész, újságíró, képzőművész, sportedző. Ők végzettségüket nyilván máshol szerezték: leginkább Kolozsváron vagy immár az emigrációban - ez utóbbiak a 40 év alatti korosztály.

A címtárban levő személyek közt feltűnően magas a felsőfokú végzettségűek aránya: ok teszik ki a címtár körülbelül 80 százalékát. Ám akik nem végeztek egyetemet, azok is különleges, hasznos pályákon mozognak: operatív menedzser, telefonműszerész, elektroműszerész, szerszámkészítő, fényképész, asztalos, fémipari munkás, aranyműves, gondozónő, asszisztensnő. És elég sok a nyugdíjas. Néhányukat személyesen ismertem, tudom, hogy óvónő, orvos, színész, tanár vagy anya és feleség voltak...

Bizonyára nem ok azok, akik a munkanélküli központok, Arbeitsamt-ok, folyosóin tartósan időznek. S ha átmenetileg mégis megfordulnak ilyen helyeken a befogadó országukban, nem szakképzettség híján válhattak munkanélkülivé.

Persze felmerül a kérdés, hogy a vásárhelyi értelmiségi elit terjeszti maga közt a címtárat, így a feketemunkára várakozók a Moszkva térről nem kerülnek bele. Nyilván nem. Itt ugyanis a tartósan letelepedettek adják közre adataikat.

Egyszer sárospataki diákjaim megkérdezték, hogy miért utálják a magyarországiak az erdélyieket. Nem lepődtem meg, s mivel a kérdés feltevése nem provokatív volt, inkább megtisztelt a komoly gondolkodású tizenévesek bizalma, kértem egy kis idot, s otthon áttanulmányoztam a címtárban a foglalkozásokat. Valóban irritáló lehet az erdélyiek munkavállalási esélye. Általában magasabban képzettek, mint az átlag magyarországi, így megkapják a megüresedett helyeket, amelyekre nem találnak megfelelő szakembert. Volt már oktatási biztosunk, azaz ombucmanunk is, vásárhelyi. Az is igaz ugyanakkor, hogy ha egy helyre egyenlő feltételekkel pályázik egy erdélyi és egy magyarországi, a mérleg többnyire az anyaországi javára billen. Hacsak az illető erdélyi nem rendelkezik komoly szociális tőkével. De tudok olyant menedzser-jelöltet is, aki a 12 jelentkező közül azért lett a pályázat nyertese, mert kiderült, hogy a kért nyelveken kívül még románul is tud. A többi tizenegy nyilván „utálhatta”.

Ez a század a mobilitás százada - írják a társadalomkutatók. Ezen a példán is igaz ez. Ki- és elvándorolt egy város. Szerte a világba. Ha nyomon követjük lakóit, visszaszármaztathatók szülővárosukba: nyomukat őrzi a 20 évvel ezelőtti telefonkönyv - és a temető.

Múzsa, 2002. augusztus 10.