A berlini fal idején is benőtte a gaz Európa hajdani köldökét, a Potsdami teret. Ám politikai töltet ide vagy oda: a Potsdami teret - meglehetősen siralmas koncepciótlansággal - mára ismét bezsúfolták épületek tömkelegével.

Aztán egy botrányt kirobbantó cikk egy német bulvárlapban, mely kárörvendve taglalja, hogy egy német milliomos villája, mely a - harminc évvel ezelőtt még ugyancsak természetvédett - Rajna-szigeten épült nemrégiben, megrepedt: íme, a milliomosokat sem védi a fogyasztóvédelem a kontároktól! A villa látványában szokványosnak mondható.

Nem így a somostetői kúriák. Először csak a riasztóval felszerelt, dupla kovácsoltvas kerítés tűnt fel. Az itt lakók nagyon félnek. Aztán házak sora - meglehetősen szűk parcellákon, ám méreteikben, kivitelezésükben, a tervezés minőségében elképesztők. Mondjuk ki: egyikük-másikuk több mint fényűző. És szépek: giccsnek - amint az újgazdagéknál gyakori - egyikük sem mondható. Teraszok tömkelege, muskátlival díszítve egy többgenerációs villán - havi fizetésem talán a rezsije töredékét fedezné. A floridai meleg éghajlaton szokványos, hatalmas nyílászárók egy másikon - az ötlet megfoghatta az építtetőt, nem számított viszont arra, hogy ilyen hűvös éghajlaton sokba fog kerülni a fűtés. Ám feltehetőleg a fűtésszámla kifizetése nem fog gondot okozni neki. Színek, formák kavalkádja. Egy barokkos, lampionos sarokház mögött szégyenében teljesen elbújik a Művészeti Líceum.

Hatalmas termetű bernáthegyi őrzi az egyik kertet: ugatására függöny lebben, sárga köntösű, mosott hajú hölgy néz ki, románul szól a kutyának.

S hatalmas területen, a katolikus temetőnek a Gábor Áron és a Kálvária által bezárt derékszögében csak most folyik javában az építkezés. Földből nőnek a hatalmas kéjlakok.

Hogy kerültek ezek ide?

Lejjebb, a Kálvária felé közeledve megszűnnek a paloták. Itt-ott egy-egy régi ház. Legtöbb a hetvenes évek végén épült, emeletes, tömb alakú típusház, hajdan a környékbeli falvakból betelepült magyarok tulajdona. Elvétve köztük egy-egy jóval régebbi parasztház - a hajdani réttel érintkező külváros peremén. Egyiken még ott díszeleg a cédula: casa de vanzare. Eredeti tulajdonosa kénytelen megválni tőle, nem bírja fenntartani. A többi alighanem már gazdát cserélt.

Mondogatom, tervezem, hogy fényképezőgépet hozok, s mint aki csak magát fényképezteti, beállok egy ház elé: örökítsenek itt meg. Majd felmutatom Magyarországon, mint a romániai gazdasági növekedés biztos lenyomatát. Mert ha csak mesélem, senki sem fog hinni nekem.

Aztán szétmállik a tervem: ólmos fásultság vesz erőt rajtam, ha csak rá gondolok, hogy a gyerekkorom kirándulóhelyén épült hivalkodó palotáknak ismét a közelükbe menjek.

Tanácstalanul kullogok le a Kálvárián, miközben a Bernádi György idejéből megmaradt macskaköves úton filmbe való landroverek gördülnek le-fel. Utasaikat nem látni sehol máshol. Itt ülnek a terepjáróikban, s eltűnnek palotáik automatikusan és hermetikusan záródó kapuja mögött.

Igyekszem lefelé egy harmadik emeleti blokklakás meghitt melegébe.

- Kik laknak itt?  - érdeklődöm. De senki sem tudja pontosan.

- A grangurok - mondja valaki. Egyesek tudni vélik, hogy a hajdani szekusok. De alighanem annak a volt szomszédomnak van igaza, aki a reggeli köszönésem nem fogadja, - hisz akkor nem lesz szerencséje a napi halászatban -, hazajövőben viszont felvilágosít: becsületes románok.

Kérdezek románokat is, ismét elhangzik a „fostii securisti”. Mondom, biztos volt belőlük még több is, ám ez a fajta munka nem hozhatott mindnyájuknak ekkora gyarapodást. Egy magamfajta - ha tíz élete lenne, - sem építene fel egyetlen hasonló palotát sem. Gyárosok, vállalkozók, tőkemágnások? Rejtett pénzforrások felfedezői?

Vagy valami egészen más: egy jól kifundált és megalapozott, project-szerű, csöndes politikai akció zajlik itt. Hogy ebbe a városba egy ilyen fajta nemzetalkotó réteg is települjön. Akár a területfoglaló ortodox zsidó telepesek a palesztin földön. Testőrök védik őket. Életük végéig még dolgozniuk sem kell. Persze veszélynek teszik ki magukat, olykor az életük is kockán forog. Ez itt hasonló: az erdélyi városok telepeseinek hatalmas vállalkozói kölcsönt adnak, melyből palotára, autóra futja - kárpótlásul, ha mégsem éreznék magukat jól itt.

Csöndes, agresszív honfoglalás. És olcsóbb, mint a háború.

Erdélyi Napló, 2000. szeptember 26.